Elkeserítő, hogy a lakosság egy nagyobb része még mindig képes párhuzamot vonni az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítások és a kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék „lenyúlása” között.
Sajnos az Állam és a biztosítók felelőssége is, hogy szinte minden egyes megtakarítási program elindítása a bizalmatlanság és tájékozatlanság eloszlatásával kell, hogy kezdődjön. Mondhatjuk, hogy ez a munkánk, de ez egy kicsit olyan, mint a patikában sírni egy betegség miatt, majd üres kézzel távozni, miszerint nem bízunk az orvosunkban és gyógyszerészünkben.
Mégis, mit látunk 2023-ban a nyugdíjcélú megtakarítások frontján?
Az Önkéntes nyugdíjpénztárak köszönik szépen, jól vannak.
A Nyugdíjbiztosításokat kezelő biztosítók köszönik szépen, nagyon jól vannak.
Az Állam által garantált 20% adójóváírás köszöni szépen, jól van, sőt, a MABISZ javaslatára a további emelés sem kizárt.
A megmaradt magánnyugdíjpénztári tagok köszönik szépen, ugyancsak jól vannak.
Mi az, ami miatt a lakosság mégsem hajlandó foglalkozni a kérdéssel?
Valamikor – úgy 12 évvel ezelőtt – a kormány úgy döntött, hogy a _kötelező_ nyugdíjjárulékot inkább ő maga fogja kezelni, a magánkézben lévő biztosítók – akkoriban még – kevésbé szabályozott, így kockázatosnak vélt befektetési módszerei helyett. Az más kérdés, hogy a kommunikáció és az eljárás módja finoman szólva is rosszul sült el, nem beszélve az eltűnt átcsoportosított ezermilliárdokról.
Az viszont, hogy még 2023-ban is kifogásként használjuk ezt, és saját magunk ellenségei legyünk azzal, hogy inkább bízunk a majdani 0 (nulla) állami nyugdíjban (!!!), mint saját megtakarító képességünkben, bizony továbbra is felvet néhény kérdést, miszerint mennyire (nem) vagyunk tájékozottak és mennyire (nem) merünk / (nem) akarunk tanácsot kérni a témában jártas szakemberektől, biztosítóktól, pénztáraktól.
Pedig mi szóltunk. Időben.
A saját felelősségünk gondoskodni magunkról és a nyugdíjunkról.
Nem az Államé. És nem is a gyermekeinké.