Miért „kötelező” a nyugdíjbiztosítás?

Most biztosan sokan felkapták a fejüket a címet olvasva, hiszen jelenleg nincs olyan megtakarítási forma Magyarországon, amelyet bármilyen jogszabály kötelezően előírna a lakosság számára. Azonban mégis érdemes megvizsgálni ezt a kérdést egy kicsit közelebbről.

Azt már biztosan tudjuk a nemrég lezárult népszámlálási adatokból, hogy az előző adatgyűjtés óta ismét drasztikusan megfogyatkoztunk. Jelenleg 9 millió 604 ezer fő a teljes lakosság száma. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy az idősödő korszerkezet miatt egyre több az elhunytak száma, az elmúlt 11 évben ez 464 ezres csökkenést okozott a lakosságszámban, ezt viszont 131 ezer bevándorló korrigálta. Tavaly október 1-jén a népesség 21 százaléka időskorú, a gyermekkorúak aránya pedig 15 százalék volt (forrás: KSH).

Mit is mondanak ezek a számok, hogyan is hat ez a leendő nyugdíjunkra? Nos, a helyzet korántsem megnyugtató: idősödő társadalmunk fogyóban van, a jelenleg is érvényben lévő felosztó-kirovó nyugdíjkonstrukciót viszont nagyon nem erre a korfára találták ki annak idején. A legnagyobb bajban a most akítv korú dolgozók, és az őket követő generációk vannak, akik idővel egyre kevésbé lesznek képesek eltartani az egyre több nyugdíjast. Nem beszélve arról, hogy már az ő nyugdíjukat sem fogja tudni kitermelni magából a rendszer, hiszen nem lesz, aki elegendő nyugdíjjárulékot fizessen be.

Mi lehet a megoldás?

• A nyugdíjkorhatár emelése: igen nagy társadalmi ellenérzést váltana ki, ha a jelenlegi 65 évet tovább emelné az Állam.
• A nyugdíjjárulék további emelése: ugyancsak nagyon hangos társadalmi kritikát váltana ki, főleg egy olyan kormánnyal szemben, amely kimondottan is az adók csökkentésére tesz fel mindent. Így ez nem életszerű.

• A nyugdíjak csökkentése, és/vagy a 13. havi nyugdíj ismételt elvétele, amelynek társadalmi hatásait ismerhetjük, és még ha egyébként finanszírozhatatlan is, mégis biztos aduász a mindenkori választások alkalmával. Így ettől is tekintsünk el.

• Mi maradt? Nos, elsőként, az Alaptörvény módosítása, amely lehetővé teszi, hogy az Államnak ne legyen kötelező a nyugdíjrendszer (és az egészségügy) finanszírozása, így ezt a terhet az állampolgárok vállára helyezve, öngondoskodásra buzdítva, jelentős adójóváírással kiegészítve.

• Másodszor, a kötelező szülőtartás bevezetése, melyről még lesz szó később.

A fentebb felvázolt intézkedések és szabályok ismeretében immáron könnyen beláthatjuk, miért is „kötelező” saját magunkról gondoskodni, az érveket pedig három, nagyon világos „törvény” köré csoportosíthatjuk.

1. Az észszerűség „törvénye”: ha eljön az ideje a nyugdíjba vonulásunknak és nem lesz, aki gondoskodjon rólunk, magunknak kell azt megtennünk, mégpedig úgy, hogy minél korábban meghozzuk ezt a döntést, annak érdekében, hogy az aktív éveink során megteremtett életszínvonalat fenntarthassuk akkor is, amikor már csak a pihenésre, és az időnk hasznos eltöltésére kell koncentrálnunk – ehhez pedig minden anyagi forrásra szükségünk lesz, a halandósági statisztikák szerint még legalábbb 15-20 évig!
2. Morális „törvény”: talán egyetérhetünk mindannyian abban, hogy nem akarhatunk szándékosan rosszat a gyermekeinknek. Semmi sem indokolja azt a nézetet, amely szerint egy szülő helyes elvárása, hogy idős korában majd a gyermeke fogja őt anyagilag támogatni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyermek ne segítene ott, ahol tud, ugyanakkor nagyon káros lehet arra alapozni egy aktív életet, hogy nem gyűjtök össze magamnak semmit, mert majd a gyermekem eltart – ahelyett, hogy az unokámnak adna meg mindent.
3. Maga az írott törvény, amely a szülőtartás révén a jövedelem egy részének tilthatóságát és végrehajthatóságát jelenti, amennyiben a nyugdíj nem fedez alapvető szükségleteket sem. Ilyen esetben egy szociális intézmény (pl. idősek otthona) akár az idős szülő tudta nélkül is pert indíthat a jövedelemmel rendelkező gyermek ellen.

Az 1970 és 2000 között született aktív dolgozóknak tehát gyakorlatilag már mindenképpen el kell gondolkozniuk azon, hogy miképpen gondoskodnak magukról és hogyan fogják nyugodt szívvel várni azt az időt, ami nem a túlélésről kellene, hogy szóljon, hanem arról, hogy egy élet munkáját kipihenjük, lehetőleg aktívan, egészségben, gondtalanul, idős korhoz méltó körülmények között.

A döntés a mi kezünkben van, a tervezést viszont nyugodtan rábízhatjuk azokra a tanácsadókra, akik pénzügyi szakértelmükkel járulnak hozzá ahhoz, hogy megtakarításaink a lehető legjobb és legbiztonságosabb formában gyarapodhassanak.