Vége a visszaszámlálásnak

2023. február 13.

Nincs több várakozás, elindult a somlofinance.hu, amit igazából nem is magamnak, hanem inkább Nektek készítettem. Őszintén remélem, hogy tetszeni fog és rendszeres látogatói lesztek a jövőben is.

Igyekszem színes és informatív tartalommal megtölteni a blogot, amit Ti magatok tudtok majd feldobni, hozzászólásaitokkal, véleményetekkel, kérdéseitekkel. A pénzügyekről ugyanis beszélni kell. Mindenkit érint és senki sem tudja elkerülni a témát, ezért is érezhetjük úgy – ahogy sok más területen -, hogy Magyarország a tízmillió szövetségi kapitány mellett a tízmillió pénzügyi tanácsadó országa is. Ebből kilencmillió-kilenszázezren „csak az aranyban és/vagy az euórban” hisznek, esetleg a jóistenben, aki majd kihúzza őket a bajból. Ennek ellenére, vagyis inkább éppen ezért, úgy érzem, van létjogosultsága egy olyan platformnak, ahol szabadon kibeszélhetjük a gondolatainkat és együtt ötletelhetünk ebben a nagy pénzügyi útvesztőben, amelyben élünk, megfejelve egy jó nagy adag inflációval, valamint olyan szintű edukációs deficittel és bizalmatlansággal, ami párját ritkítja a világban.

Pénzügyi tanácsadóként épp ezért tartom fontosnak, hogy beszélgessünk a Titeket érintő kérdésekről, kételyekről és félelmekről, mert ahogy a mondás is tartja: igazán csak attól tartunk, amit nem ismerünk.

Ugyanakkor úgy gondolom, a sikertörténeteknek és a pozitív gondolatoknak, ötleteknek, információnak a fentieknél is jóval nagyobb teret kell biztosítanom, hiszen leginkább olyan visszajelzésekre, öteltekre, célokra van szükségünk, amelyek folyamatosan erősítenek mindannyiunkat és segítenek az álmaink megvalósításában.

Ha ehhez valamennyire hozzá tudlak benneteket segíteni, azt mondom majd, már megérte 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük